HTML

A Műút folyóirat szerkesztőinek naplója

Facebook-oldal

twitter

Tudásgyár

Moderálási alapelvek, etikett

A Műút folyóirat szerkesztőinek naplója moderálás tekintetében a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének vonatkozó alapelveit tartja irányadónak (lásd MTE Tartalomszolgáltatásra vonatkozó működési, etikai és eljárási szabályzat, 3. sz. melléklet).

A jómodorról továbbiakat itt:

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Régi dolgok

2011.04.16. 21:16 :: javorpe


 

Bizonyos értelemben Csontó Lajos vagyok. Egy mondatnyi értelemben. Mindenkinek adta, és én magamra vettem ezt a mondatot: ha van értelme a művészetnek, szerintem ez az. Ha van hatása, szintén.

Ne félj

Nem használok írásjelet, ahogyan Csontó Lajos sem használ. Önkényeskedem abban is, hogy kiragadom az összes eredeti összefüggéséből ezt a mondatot. Innentől ez a mondat nem egy műtárgy része. Nem úgy hallom, ahogy Áts Feri hallja a farakás tetejére mászó Nemecsek Ernő magabíztatását, „Ne félj, Nemecsek”, és nem úgy, ahogy Nemecsek hallja a Pál utcai fiúkat megrabló Áts Feri gúnyos hangján: „Ne félj, Nemecsek”. Nem úgy, ahogyan Pilinszky János versében az átkozódás indulata végén a nyugalmat árasztja, hogy nem kell tudni, nincsen is baj. Ne félj — nincs túlbonyolítva: időtlen a nyugalom, ez túl van bármiféle téten.

Egyszerű. Tiszta.

Mi számít igazán? Számít a mondat, még ha ösztönösen félek is, de tudom, hogy már nem akarok félni, beláttam ennek oktalanságát, és számít az ember, aki tudta, mit kell mondania.

Kiválogattam magamból ezt a Csontó Lajos-mondatot, ami párba állított vele, engedtem egy pillanatra a leltárkészítés kényszerének. Ha nem teszem, az is csak egy sors, nem válogatni, nem előásni valakit a körénk gyűjtött régi dolgok, a készen kapott eszmék és igazságok halmai alól. Nem kiásni, magunkat. Ez itt mind mi vagyunk, összenőve. Ez itt mind mi lehetünk, ameddig a szem ellát. Mindenhol mi kezdődünk és mindenhol mi végződünk.

Csontó Lajos más. Rendszerez: képhez szöveget, képhez képet. Amit most mutat, abban a szavaknak úgyszólván elhanyagolható szerepet szán, az sem az ő szava, csak észrevette: „true love”, és látjuk, hogy a rabul ejteni vágyott szív ősi ábrájának továbbgondolása a testi ösztönt keveri a szívbéli érzéshez, az igaz szerelem mibenlétének nem köntörfalazó leírását adva.

Egymást értelmező képpárokat mutat, véletlen vagy szándékos ismétlődéseket, hasonlóságokat, kiegészítéseket. Összetartozásokat. Képet és képzetet társít, felmutat. Minden ugyanaz, másként: nem egynemű érzést kínálva — hol megnyugtatóan intim, hol ijesztő a kép tárgya, a belegondolás a lehetőségbe, hogy a formák ismétlődése akár végtelen is lehet, minden csak nézőpont kérdése. Részletek nőnek lényegessé, miközben nem látszik a mögöttes, bár nincs kétségünk a mögöttes létezéséről: a képek a való világban keletkeztek. Amikor nem emberábrázolások, akkor is az élet lenyomatai. Elkészültek, és bár a teremtésben az egymásnak rendelés nem hordja magában az egymásra találás bizonyosságát, itt mégis megtalálták a párjukat. Csontó Lajos az egész benyomását kínálja. A teremtése: a látás, a meglátás és a megmutatás természetessége.
 

Bujdos Attila megnyitószövege elhangzott Csontó Lajos Válogatás című kiállításának vernisszázsán, 2011. április 15-én a miskolci Művészetek Házában.
 

Szólj hozzá!

Címkék: műút tárlatok bujdos csontó lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://muut.blog.hu/api/trackback/id/tr182832053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása