HTML

A Műút folyóirat szerkesztőinek naplója

Facebook-oldal

twitter

Tudásgyár

Moderálási alapelvek, etikett

A Műút folyóirat szerkesztőinek naplója moderálás tekintetében a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének vonatkozó alapelveit tartja irányadónak (lásd MTE Tartalomszolgáltatásra vonatkozó működési, etikai és eljárási szabályzat, 3. sz. melléklet).

A jómodorról továbbiakat itt:

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Tandori fore√er (9)

2009.01.19. 01:19 :: k.kabai l.

„...egyszer csak ringani kezd velünk, csak velünk!
kifelé a ladik.”
(Illyés Gyula)

      Itt egyensúlyozok
      egy gondolatjelen,
nem kérdés: „Átérek-e valahára...”!
      Egy hídfő már amott
      olyan szilárdan áll.
(Várhatsz, zárójelem!)
      Beülök egy Canal
      Grande-parti teára.

      Híd- s palotasorok:
      így-úgy megismerem
cikcakkotok, már másodjára járva.
      Ki-be fordulgatok;
      canarino-madár
kis énekét lesem,
      míg várok a Canal
      Grande-parti teára.

      Cölöpökön víz lotyog,
      csónakfenekeken;
s egy cukorpapírt ejtek a Canal-ra.
      Valami hogy lobog!
      S fénylik egy kiskanál,
míg citromszeletem
      árnya hull a Canal
      Grande-parti teára.

      Hogy bealkonyodott!
      Hűvösség a vizen,
s a Rialto bazárjain fatábla.
      Ugye, maradhatok?
      (Ha már — ! Ha már — ! Ha már — !)
Kitől kérdezhetem?
      ...Most egy hajó beáll,
      válaszomra se várva.
 


„Per Rialto...”

 

([1938–    ],
A becsomagolt vízpart,
Kozmosz Könyvek, 1987.)

1 komment

Címkék: velence kkl tandori dezső a becsomagolt vízpart (1938 )

A bejegyzés trackback címe:

https://muut.blog.hu/api/trackback/id/tr68878067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

„Az ég csupa téli csillag volt, mint vidéken néha. Úgy tűnt, hogy bármikor felugathat a távolban egy kutya, vagy tán felhangzik egy kakas kukorékolása. Csukott szemmel hirtelen magam előtt láttam egy fagyott hínárnyalábot, valahol a világegyetemben egy nedves, talán jéggel borított sziklához tapadva, nem törődve azzal, hol is van. Én voltam az a szikla, és a bal tenyerem a hozzá simuló hínárnyaláb. Aztán egy nagy, lapos hajó tűnt föl a semmiből, átmenet egy konzervdoboz és egy szendvics között, és tompán a stazione mólójának ütközött. Maroknyi ember tolult ki a partra, és sietett föl mellettem a lépcsőn az állomásra. Aztán megláttam az egyetlen személyt, akit ismertem abban a városban: mesés látvány volt.”
(Joszif Brodszkij: Velence vízjele)