Július 23–26 között rendeztük meg az idei Szöveggyár-tábort. Alább két résztvevő hangulatjelentéseit, Hubai Gábor naplóját, valamint Stermeczky Zsolt Gábor videóösszeállítását és alkalmi versét olvashatják-láthatják; a fényképeket kabai lóránt készítette.
2012. július 23., hétfő
Megérkezés tízre a Tiszaira, Lali az első érkező, Ivánról érdeklődöm — akinek már meg kellett volna érkeznie — mit sem tud róla, nem baj, biztos jön. Ahogy nézem, Rékáék vonata is befutott, Iván még sehol, aggódom. Balra nézek, Manyi pipa, Zsolti pipa, Réka pipa.
— Ivánt nem láttátok?
— Nem.
Manyi el, Iván jön, ujjongás. Villamosjegy-vásárlás, Murphy törvénye, a legrövidebb sorba álltam és a legtovább tartott jegyhez jutnom. Idegenvezetéses városnézés, olcsó kommentárok, dél-amerikai vendégmunkások (értsd C típusú közmunkások) és száz méteren belül öt bank a Wall Street. Félúton áramszünet, majd lassú, de biztos megérkezés. Sehol senki, hívom Zömét, azt mondja menjünk előre, Lóri vár. Így is van. Vele van Alex és Bence, puszi-puszi. Jön Ariel, ő főz, vaddisznót, Zöme lőtte.
Helyfoglalás, tavalyhoz képest lakosztály az irodaház kietlen és aktaszagú miliőjében. Bemegyünk a tárgyalóba, amit csak tavaly miatt hívok így és elkezdjük megbeszélni a tábort. Nagy dolgok vannak készülőben, ez rögvest érezhető. Szövegek lógnak a falról, mintha egy verskiállítás lenne. Várjuk a tévéseket, de Erika és Péter előznek, így a jó. Nagy öröm a viszontlátás, majd megérkeznek a médiamunkások is. Zemlényi szól, hogy kellene egy interjúalany, senki nem jelentkezik, én vállalom, talán hiba. Juhász Pista a riporter, régi ismerős, de ez a barátság egyoldalú. Ő „a DVTK hangja”. Nem kérdezett, csak meséljek. Érdekes. Egy jó kérdésnek örültem volna.
Ebéd. Finom volt. Táborinak fenomenális. Könnyed séta, majd’ két óra. Kattogtatás, romok, vaku. Egyedi gépgyár, nyugalom, mert tavaly is ilyen volt. Hazatéréskor a kérdés: Mi legyen? Vasgyári eklogák, meghallgatjuk. Jó lesz, már jó.
Lassan vacsora, majd eldől, hogy Öntöd-e? Öntöttük. Odabent aztán italozás, Lóri VOLT-os harca az unicumos pulcsiért és pólóért, majd Réka vodkás meglepije: tizenkét pohár egy tálcán, és ami biztos, fotózzuk le, hogy mindenki bejelölje magát rajta facebookon. Biliárdozás az emeleten, Ariel, Alex, Erika, én. Manyi csak néző, mellettünk az urak játszanak. Ancsa rafkós, nem ússzuk meg az utolsó száz forint kifizetését, hiába, a szabály az a Vasgyárban is szabály. Hogy a földszinten ezalatt mi történt, nem is sejtem, de Iván kissé ingatag lett. 22:50-kor indulás haza, előrébb Manyi, Réka, én. Középső tánclépésben, nevetünk nagyon, utánunk a többiek a maguk lassú és biztos tempójában.
Kicsit később Manyi ismét középpontban, Zsolt és egy méretes gally társaságában törnek be az alvóhelyre, ahol Iván az igazak szeszes álmát aludná. Valahonnan levernek egy villanykapcsoló-burkot, majd óriáscsúzli készítésébe kezdenek. Kudarcuk előre borítékolható, nem is marad el. A lépcsőn ülünk sokan, amikor Manyi, Erika, Réka és Zsolti elmennek szekrényt zúzni. Hogy ez pontosan mit jelenthet, nem tudom, de visszatérve egy száznyolcvan centis, fehér pólós Cicaember felbukkanásáról számolnak be. Egy darabig csatlakozom hozzájuk, meghallgatom Mary Zsuzsi dalát az almáról Manyi előadásában. Világszám. Bemegyek pihenni, de alvásról szó sincs. Egy óra múlva követnek a többiek is, Iván magára talál, Zsolti nem bírja.
2012. július 24., kedd
Ébredés fél nyolckor, Iván a mászócsarnok lépcsőjén értekezik talán Zsoltival, amire én megérkezem. Csatlakozom, Manyi is felbukkan hajvasalóval, morcosan. Debreceni barátunk (Iván) elektromossági szakemberként brillírozik, egy gombnyomással életet lehel a konnektorba a lány örömére, aki így belövi a később Ficsku által írásra alkalmatlannak minősített frizuráját. Elmegyek tusolni, mire végzek, van reggeli, neki is látunk, és lassan mindenki felébred. Beülünk az aulába, vagy mibe, itt lesz a vetítés, megtudjuk, hogy Nicole Kidman disznót vág és ettől máris teljesebbnek érezzük magunkat. Kisvártatva elindul a film, a Portugál. Jónak tűnik, bár amikor elhangzik az „Aki magyar, az fradista” frázis, megszólítva érzem magam. A film felénél — nem ezért, de — kimegyek a tárgyalóba és ott a KISZ-es vázával a kezemben nekilátok Iván szövegeinek. Elolvasom, kimegyek levegőzni, visszamegyek az aulába, megjön Zemlényi is, megbeszéljük a látottakat, nem látottakat, majd tömegesen visszavonulunk a tárgyalóba és kezdetét veszi a műhelymunka. Később ebéd, virsli és debreceni. Igazán tábori, igazán finom.
Ebéd után némi pihenő és egy South Park-vetítés a tárgyalóban. Ezért vagy sem, de Réka később szar helyett kakit mond, tehát a pedagógia sikeres volt. A filmet követően készülődés a vacsorára és az esti partira, Tudásgyár, záró, satöbbi. Persze már ekkor is epekedve várjuk, hogy Ancsa két szép szemébe adjunk le rendelést, melyet tapasztalt és erős kezeivel tálal elénk, hogy beléphessünk általa a folyékony mennyek kapuján, amiért a kifizetett összeg minden esetben jelentéktelennek tűnik. Magyarul kocsmáznánk.
Előtte azonban ismét a sajtó rendelkezésére kell állnunk, illetve részt veszünk egy spontán felolvasáson az értő és igényes közönség előtt. Vacsora, majd indulás az Öntöd-ébe. Fokozatosan, több turnusban érkezünk meg és ott van Ancsa, akit az Isten is pultosnak teremtett. Fent biliárd, lent meccs, kint beszélgetés. Amint kellően kijátszottuk magunkat, lementünk a földszintre, ahol Zöme már kissé instabil volt, de jó fej is. Mindenkinek küldött piát, majd miután kiültünk a teraszra, előtört belőle a mélyen lappango Coco Jumbo, és ez meghatározta az este menetét. Lali előbb váratlanul megpuszilta a délután érkezett Sopotnikot, majd szexuálisan zaklatta Kabait, aki ezért megkergette. Duettek és kórusok hangját csak Ancsa éles csitítása törte meg, majd elmúlt a kritikus huszonhárom óra, amikor még beengedtek volna a Gyárba.
Iván kalapja legendává emelkedett, miként a kerítésmászás is. Lóri kissé fáradtnak tűnt távozáskor, de élsportolókat megszégyenítő bátorsággal és magabiztossággal mászta át a két kerítés jelentette akadályt a vasgyár tigrise. Sopotnik is sajátos ügyességgel abszolválta a feladatot, bár a nadárgja talán másképp nyilatkozna, tizenhárom sör után azért szép ez is. Odabenn aztán leültünk és valami irdatlan pocsék borral öblítettük le az izgalmakat. A legendás kalap segítségével elkezdjük keresni magunkban az X-faktort, ami természetesen mindenkiben hiánytalanul megvan. Kishonthy cigit küld, Manyi májkrémet tesz a fára, Sopi csatlakozik hozzánk Ariellel, Lóri Petivel rendezne Harcosok Klubját, majd lassan beszivárog a tömeg és aludni tér.
2012. július 25., szerda
Fél nyolckor ébredek, sehol senki. Lórival találkoztam először, nemsokára reggeli. Zsemle és megdöbbenésemre egy színes penészfoltokat tartalmazó joghurt, így már kevésbé vágytam fehérjére, így hatástalanítottam is a közeli szemetesben. Kishonthy banális könnyedséggel fejti meg Sopotnik nadrágproblémáját a „Miért nem dobtátok át a Sopit a kerítésen?” kérdéskört feszegetve, majd „férfiatlanul” taxival ment haza.
Idővel előkerült mindenki, részt vettünk Gaborják Ádám előadásán a magaskultúráról és a popról, aztán jött Sopotnik híradós merénylete, mely során a tízfős csoportot három részre osztotta és mindhárom csoportnak össze kellett hoznia hat vicces összetett szó, néhány újság és könyv, valamint a saját verseink felhasználásával a saját Vasgyári Híradóját, melyet délután egykor olvastunk fel a közönség előtt. Sok nagyszerű hír és álhír látott napvilágot a legszórakoztatóbb előadásokban és a reakciók alapján jól dolgoztunk. Ezután következett a jól megérdemelt ebéd, a SLAMBUC.
Jóllakottan indultak a lányok boltba, én kísértem őket és amíg vártam őket a bolt előtt, belém botlott egy Bukowskira hajazó pasas, kissé nyers modorral irántunk érdeklődve. Hamar kiderült, hogy ő Ficsku Pál, a délutáni előadónk és hogy száraz a talpán a bőr. Még a gyárkapun kívül meg kellett innunk vele egy liter sört, utána bevezettük a tett helyszínére. Roppant szórakoztató figurát ismertünk meg benne, majd miután hajszobrászi szakértelméről tanúbizonyságot tett („ilyen hajjal nem lehet verset írni”) felolvasta egyik írását, aminek az Isten bácsi címet adta. Ezt követően kötetlen beszélgetés jött a jászárokszállási nőkről, a hajdúság mibenlétéről és az önmagukat gorenje nemzetiségűnek valló szlovén egyetemistákról. Na meg a vacsora, melegszendvics. Zemlényi később megszabadított minket vendégünktől, megénekeltük a slambucot majd elindultunk a kocsmai törzshelyünkre, ahol egy szolidabb kétórát töltöttünk el, mint addig a héten bármikor. Így pedig sejthető volt, hogy az attraktív része az estének még hátravan.
Így is volt. Szolid italozásnak indult a tárgyalóban, majd jöttek a zenék és Lóri Lalival mutatott be egy felejthetetlen produkciót, amelyet talán minőségben csak Zsolt és Iván romantikus, vetkőzve elkövetett duettje tudott megközelíteni. Készültek pontozólapok is (Hullócsillag születik), valamint tetoválások, fényképek, videók, rajzok.
Éjjel kettő felé komoly beszélgetések kezdődtek, majd lassan mindenki aludni vonult, de ez sem volt természetesen zökkenőmentes. Mindenesetre túléltük ezt a három napot, sőt gazdagodtunk általa, így pedig alighanem mindenki fejében szöget ütött a vágy, hogy bár lenne már jövő július…
(Hubai Gábor)
Zemlényi Attila szerdai meccsre gondolása vagyok.
kabai lóránt Rambo-filmkommentárja vagyok.
Filó Mariann versírásra alkalmatlan haja vagyok.
Juhász Erika összefirkált karja vagyok.
Hubai Gábor száraz keze vagyok.
Luterán Lali megmutatott segge vagyok.
Szenderák Bence autentikus énekhangja vagyok.
Ifj. Polák Péter stílusának paródiája vagyok.
Rálik Alexandra irreális ambíciója vagyok.
Borda Réka ébredése vagyok.
Hepp Iván táncos lába vagyok.
Sopotnik Zoltán elszakadt nadrágja vagyok-
Gaborják Ádám ismeretlen tetoválása vagyok.
Ficsku Pali bácsi száraz talpa vagyok.
Provaznik Ariel slambuca vagyok.
(Stermeczky Zsolt Gábor)
Utolsó kommentek