Mintha valami mély álomból, úgy ébred minden az év végi üzemszünet után, hó mindenütt, egyes állomásokon a váltókat nem tudják kitakarítani, másutt a fejekben kellene leporolni ezt-azt.
Az idei első számunkban folytatódik Can Togay sorozata, az Egy autista feljegyzései (az első rész a harmadik számban jelent meg), ebben németül idéz egy versikét, melynek csak a fordítását írom ide most:
Midőn egyszer utaztam, / Burnalába utaztam, / nem volt akkor énnálam / nagyobb a világon. / A hölgyek és a jóurak / mind ott álltak ajtóm előtt, / jöttek, hogy megcsodálják / a pici mormotát! / Táncol már a mormota, / egy-két-há, há és négy, / táncol már a mormota / egy-két-há és négy!
Valami ilyesmire gondolok most, miközben nem hagytam fel az értetlenkedéssel: mert olcsó öngyújtóm tönkrement, vettem gyufát, rágyújtottam, s néztem elképedve a portrét rajta, sokáig nem jöttem rá, mi bántja legjobban a szemem.
Aztán meglett.
Boldog új évet, mondtam magamnak sokadjára.
Utolsó kommentek