Kedves Jenei László Szerkesztő Úr, ön is így érez? Tényleg? Miért? Mi az, ami miatt vonzódik a "megunthoz"?

Kedves JávorPé,
olyan rendes hozzám, amikor rákérdez, hogy "tényleg" így érzek-e? Másrészt nem hiszem, hogy szerencsés lenne mindig megmagyaráznom a bejegyzésemet. Annyit mégis: sokat lehet agyalni azon, lezártunk-e egy írást? Ha tetszik: valóban túlbolyhosodott-e már az a pulóver és ki kell dobni? Mészöly ugyanott: "Szeretem a több év alatt betört cipők utánozhatatlan ráncait, beérett színét és nyikorgását." Megunjuk azt, ami sokáig van velünk. Apróságokon is lehet próbálgatni a hűségünket.

Nem tudom,
valahogy úgy vagyok ezzel, mint a napi használati tárgyaimmal, a letört fülű bögréket sem dobom ki, mert szeretem és használom őket (egy kivétel volt, de azt szándékosan törtem össze, a biztonság kedvéért jó apró darabokra, hogy végre ki tudjam dobni a fenébe); vagy például a többször foltozott farzsebű nadrágtól sem tudok megválni, de még a stoppolt zoknijaimtól se. Igaz, ezeket sem untam meg...

Hát épp ez a lényeg, legalábbis nálam. Hogy már unom is azt a valamit, mégis, mindig dolgozik bennem, hogy maradjon még. Tárgyakkal szintén: én TUDOM unni is a szívből marasztalt tárgyaimat. Nem örülök neki, de így van.

Személyes:
én néha (gyakran) Londont unom... (Pedig még sosem jártam ott.)

Óh, akkor én tévedésben vagyok, kétszeresen is. Mélyebb jelentést tulajdonítottam Szerkesztő Úr érzéseinek, és azt hittem, azért vezetnek blogot, mert beszélgetni akarnak magukról.
Ha mégsem így van, miért nem tiltják le a kommenteket?
Kedves Szerkesztő Úr, miért érzem úgy, hogy kételkedik őszinte kíváncsiságomban? az idézőjel teszi? :)

(folytatás)
Vagy a kérdőjele miatt, a mondata végén?

beszélgetni akarunk, de mint látja, inkább csak (meg)magyarázunk :) Blogban kezdő vagyok, valóban, ha erre céloz, de talán bele lehet jönni. Nem volt megkötés, miről írjunk, gondolom tehát, hogy mindenről, ezen belül is elsősorban, ha megfelelő indok van rá, mondanivaló adódna, akkor a Műútról. Ez a bejegyzés egy kicsit magánjellegűre sikeredett, elnézést. Semmi gond a kommentekkel, örülünk, hogy kitart mellettünk. És akkor valami válaszféle: nem tudom, milyen mélyebb értelemre gondolt... Szerintem elég mély ez így, ahogy van. Szellemekkel viaskodtunk, tárgyak, szövegek szellemeivel (kkl helyekével is), amelyekkel ezek szerint nekem kissé komplikáltabb a viszonyom. De dolgozom rajta:)

Gondoltam azt is, hogy a beszélgetés pl. az, amikor valaki kérdez, egy másik válaszol, majd kérdez, mondatok hangzanak el, íródnak le stb. A kérdésre válasz: miért lenne magyarázat.
A mélyebb értelemről: azt gondoltam, hogy Ön most egy olyan folyóirat egyik szerkesztője, amely lapot pl a Nappali Házhoz szokták hasonlítani, amely lapot kedvtelve emleget a kritika, mint olyan orgánumot, amelynek teste is van stb. Tehát: újdonság, a fogadatás tükrében. Azt hittem tehát, van valami különös jelentőség, mondjuk ellentmondás a valódi érzései és a valódi cselekedetei között: miközben valami új részese, a "megunthoz" vonzódik.

Annak az újnak, amiről Ön beszél, nem részese vagyok, hanem aktív alakítója :) De félreértett mindent! Alapvetően az írásról beszéltem/írtam/gondolkodtam. Mint ahogyan Mészöly is az idézetben. Mint ahogyan Mészöly a másik idézetben is, pedig ott már egy cipőről beszél. Én általában, kedves jávorpé, az írásról beszélek. Más nem foglalkoztat. A szerkesztés is az írásról szól, csak éppen mások írásairól. Valódi érzéseim vannak és valódi cselekedeteim, mint ahogyan Önnek is. Hiszen létező személy, ugye? :)) Kicsit még hintázunk a személyes- és a céges blog tartalmi struktúrái közt, aztán úgyis beállunk.

Kedves Szerkesztő Úr, elárulok önnek egy titkot: a blogot úgy konstruálják, hogy csak valódi személy szólhasson hozzá. Ezt szolgálja a nemregisztrált fórumozók számára a betű- és számkód. Az email címemet pedig látja, valahová betettem a(nem céges) blogom url-jét is, így hát nincs titok, ugye.
Mondanék még valamit: az én értelmezésem az enyém, az öné pedig az öné, ha bármelyikünk félreérti a másikat, akkor baj van a kommunikációval (pl nem egyértelmű a szöveg, az olvasónak - nekem). Az ön szándékát immár sikerült tisztáznunk.
Ide tartozónak érzem ezért az alábbi olvasnivalót, részben, mert érinti, amiről beszélgetünk, részben, mert ön is folytatott beszélgetést Nádas Péterrel. És nem ilyet, mint az alábbi cikkben olvasható, hanem érdemit, fontosat. És egyértelműt.
prae.hu/prae/articles.php?aid=880

igen, ez a bejegyzésem olyan szöveg volt, amely ad egy kis munkát (más megközelítésben: az értelmezéshez teret). Örülök, hogy egyértelművé vált, mit akartam kifejezni. A "létező személyről" - vicc volt, dupla szmájli volt utána. Arra akartam egyébként ezzel utalni, hogy az embereknek, ha nem figyelnek oda, általában igazi érzéseik vannak. Mindenkinek, aki él (ergo: létezik), tehát nem regényfigura. A regények leggyakrabban akkor siklanak ki, amikor ezt az adottságot figyelmen kívül hagyják. Kell a sodráshoz, hogy a főszereplők folyton lebontsák az elemi benyomásaikat, "játszanak", "színészkedjenek", "ármánykodjanak". Az életben meg olyan gyorsan történik minden, hogy legtöbbször nem érünk rá "kitalálni". Más: köszönöm, amit a Nádas-beszélgetésről mondott. Alföldi viszont talkshow-t csinált, és hát Nádas pont az a karakter, aki mellett a felkészületlenség igen jól előjöhet. Egy Nádassal folytatott telefonbeszélgetésünk során tévesztettem, és az estre vonatkozóan Alföldi helyett Kepest mondtam :) Jót derült rajta.