Tegnap A londoni férfi díszbemuta­tója a miskolci Kossuth moziban, utána közönségtalálkozó a rendezővel. Sokan voltunk; ahhoz képest biztosan, hogy a Népszabadság kritikusa megírta, egyedül ült a pesti mozi nézőterén. De viccen kívül: csak a nézőtér harmada üres. A film felénél kijöttem, mert érkezett Tarr Béla. Gyors egyeztetés (jövő héten a filmgyárban csináljuk az interjút a Műútba), üdítő beszélgetés. Vége felé látom, hogy egyre izgatottabb. A bevonulást latolgatjuk, Tarr kiszűrődő zörejekből, félhangokból tudja, hol tart a film, még nem lehet, mondja, most nem szabad... Amikor bemegyünk, a stáblista látható a vásznon, a rendező mérges, mert a felső sorban elfolynak a betűk. Aztán a beszélgetés, majd a kérdések (milyen levest evett a filmen Bók Erika?). Végül, már kint a fotósok előtt, gyermeki felszabadultság a filmjeivel a világot bejáró és meghódító filmrendező arcán. A kérdések a celluloid létezéséig érvényesek, mondta Bódy kapcsán, két évvel ezelőtt.