„Tandori Dezső”
A leszámolás, 1–14-ig

Nem kell senki. Magam se kellenék
magamnak. S így nincs is senki. Csupán volt.
Már jelenléte is ennyi: kitáncolt
a színről. Sok volt, kevés volt, elég.

Hogy emlék-házam én lakom: kiét?
A konkrétumokat, akár a kámfort,
eltünteti valami, ami rám forrt,
törvényszer irtja véletlenszerét.

Egy kínos részlet van: hogy részletek
vannak. Egész jól elmegy mind a többi,
bár hitvány egész annak, ami nincs, hogy

bármi is van kívüle, nem-levőn. Mi
nem-levő? Ő. Az. És ez rontja meg,
azt, ami jól csak abban áll, ha megrogy.

Weöres Sándor
Felvezetés egy leszámoláshoz, 1–14-ig

„Emlékeimet csak magam lakom,
egy házban, mely nincs már — mentségem ez.
Más mondja helyettem, ha vége lesz,
nekem ily kín minden pillanatom,

míg folytatódik, míg van. Mondanom
nincs mit, mert semmit, amit érdemes
lenne közölni, meg nem érthet ez,
meg nem az, módját is lejáratom

annak, ami legalább elketyeg,
míg le nem jár. Közlés: ez lenne csak
érdem-dolgom, hát nincs érdemileg

semmi kapcsolat. Ehhez kapcsolódni:
túl van azon, ami új s mi ósdi,
csak Nélküled vagyok. Helyem, megadd.”

 
(A versek forrása:
Tandori Dezső: Aztán kész,
Palatinus, 2001.)