A Műút–Cine-Mis Szuper Nyolcas Filmklub
bemutatja:
 
Vad Magyarország — A vizek birodalma
színes magyar–német természetfilm
rendezte: Török Zoltán
 
2011. október 20 (csütörtök) 16:00
Miskolc, Művészetek Háza, Uránia terem
 
A vetítés után, 17 órától Dombovári Tibor természetfotóssal
Zemlényi Attila, a Műút főszerkesztője beszélget
a Művészetek Háza Galériájában
Házigazda: Bíró Tibor
 
Facebook-esemény
iWiW-esemény
 
 

 

Megjelent a Műút októberi, 2011029-es száma, melyet jövő kedden a Kalicka Bistróban be is mutatunk.
 

E számunkat a 14. oldaltól az egykori Bizottság Együttesről készült archív fotókkal tesszük szebbé és érdekesebbé. Köszönet a Műcsarnoknak a fotók átengedéséért, egyben a MŰÚT szerkesztősége jó egészséget kíván a zenekar tagjainak. (Fotók: Pácser Attila, Bizottság)
 

Facebook-esemény
iWiW-esemény
 

Kemény és vendégei: András László, Vörös István, Kemény István, Bartis Attila, Wirth Imre lába és keze; előtérben: Kemény Lili
 

Kisszínes-koncert
 

Bartis Attila fényképez
 

A Kisszínes
 

Szöveggyár Mob — a film bemutatója
 

Szöveggyár-bemutatkozás: Dobi Ferenc, Szenderák Bence, Tomori Eszter, Hubai Gábor, felolvas: Luterán Lajos, nézi: Zemlényi Attila
 

A Műút-napok zárásaként tegnap adtuk át a folyóirat nívódíjait.
A szerkesztőség tagjainak szavazatai alapján a nyertesek:

szépirodalom: Nádasdy Ádám
(lásd Műút 2010021, 2010022, 20110124, 2010025, 20110126)

kritika–esszé: Bazsányi Sándor
(lásd Műút 2010022, 2011027, Műút-könyvek 002)

művészeti írás: Pelesek Dóra
(lásd Műút 2011021, 2011022, 2011024)

képzőművészet: Verebics Ágnes
(lásd Műút 2011025)

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

A díj Varga Éva szobrászművész alkotása.
 

a Műút-napok Kemény István-konferenciájának nagyelőadásaiból,
Bartis Attila fotóival kísérve
 

„Nem túlzás-e, hogy a Műút folyóirat konferenciát rendez Kemény István költészetéről? — kérdezte az egyik költő barátom. Egy ilyen kérdésben nem nehéz fölfedezni az irigységet és nárcizmust. De ezt már lényegében megszoktam: a kortársak irodalmi vélekedéseiben a versengés kiiktathatatlan, ez pedig irigységet szül és féltékenységet, kár ezen moralizálni, ellene nincs szívgyógyszer. Hiszen minden költő, még a legelismertebb is bizonytalannak látja saját helyzetét. Nincsenek objektív, külső garanciák egy-egy (élet)mű státuszát illetően, hanem mindez kiszolgáltatott a különféle professzionális és laikus olvasók ízlésének, vélekedésének. Így okkal-joggal gyanakszik arra, ha egy másik költőt kiemelnek, sőt — kimondani is szörnyű! — konferenciát szerveznek róla, akkor ez valamiképpen az ő kárára történik. Vagyis az efféle kanonizációs stratégiák és gesztusok óhatatlanul túlértékelnek: akit kiemelnek, az feltehetően háttérbe szorítja a többit. Arra az egy-két napra. Vagy másfél órára, ha minden jól megy.
De rosszul mondom. Mert bármennyire is megszoktam a kortárs költők irigységét és nárcizmusát — ez részben munkaköri kötelességem —, mégis rendre fölbosszant a szolidaritás hiánya. Ha viszont fölbosszantják az embert, az nemcsak azért veszélyes, mert igazságtalan értékítéletekig juthat el, hanem rögtön magával ragadja a szónokiasság. Legalábbis engem ilyenkor megkísértenek a Füst Milán-i pózok és indulatok — noha ő tényleg két lábon járó példája volt az irigységnek, egocentrikusságnak és önimádatnak. Mégis az ő modorában: »Nem az a baj, drága barátom, hogy képtelen vagy a másikra figyelni?! Nem az a legfőbb oka a kortárs magyar költészet körüli olvasói érdektelenségnek és közönynek, hogy maguk az alkotók nem figyelnek a másik teljesítményére? Egyszerűen nem olvassák. Vagy ha olvassák is, nem írnak róla. Vagy ha netán írnak is, akkor viszont túléneklik, agyondicsérik a dolgot és elhallgatják a kifogásaikat. Vagy sárba tiporják. Ez azért a magyar irodalom jobb korszakaiban nem így volt…«
Természetesen, nem mondtam efféle marhaságokat. Erre egy utcasarok nem is igazán alkalmas helyszín. Csak annyit válaszoltam: »De, túlzás. Ám én szeretem az efféle túlzásokat.«”
(Mészáros Sándor)
 

 
„Kemény István, az alak: a koboldkórus délelőtti zajától kísért kívülálló, nagyon-értelmiségi, gyanúsan-bölcsész, keresztény és közép, kívül/felülálló, Kedves Ismeretlen. Elképzelt polgári háttérrel rendelkező figura, párnája a miliő, reggelije köldöknézés, délutánja sima út. Róla mindig gondolnak »valamit«, tőle várják, hogy majd kimondja, letegye az asztalra, előhúzza. Ő maga legalábbis érzi ezt a várakozást, ódzkodik tőle, retteg, hogy kiderül, nem tud mit előrántani. S az alkat, illetve egy életforma hatása, a másikban megélt tapasztalat, a feltételezett kapcsolódási pont. Követjük, ahogy bizonytalan tekintettel, félmosolyban, mégis lendületes léptekkel átszeli Újlipótvárost / a Szentföldet / Erdélyt / Nyéket / Berlint, zakóban, ingben, ábrándosan cigarettázva. Mégis a hatás vizsgálata kis idő távlatából problémásabb feladat: a mesternek választott alkotó felé tett gesztustól, a beemelt idézeten át az utalásig terjed, s legtöbb esetben inkább hagyományhoz igazodást és legitimációt jelent, és kevésbé alkati-szemléleti rokonságot egy lezáratlan életművel.”
(Benedek Anna)
 

 
„Kemény prózájában az első látásra széthullónak tűnő, az egyenes ívű, lineárisan haladó kronológiát és kauzalitást elvető, a történetszemcsékkel előszeretettel dolgozó elbeszélésmód rapszodikus logikája érvényesül, öntörvényű történetei sokszor destabilizálják a reális tér- és időviszonyokat, elbizonytalanítják a jelentéseket, alternatív, párhuzamos valóságokat hoznak létre. Az ebben a prózában érvényre jutó történelem- és történetszemlélet hangsúlyosan relativáló természetű, gyakran ironikus felhanggal társul, a szövegek poétikai szerveződéséből következően pedig a történelmet sokszor középpont nélküli laza egymásutániságnak látjuk. A relativálás magának az időkezelésnek is célja, amelynek következtében azt tapasztalhatjuk, hogy eltérő történelmi időben, néha több száz évvel előbb vagy később lejátszódott események ugyanakkor zajlanak, vagy legalábbis bizonyos aspektusaikban egymásra vagy egymás mellé montírozódnak (lásd például Torrington »arcait«).”
(Milián Orsolya)
 

A Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub (Factory Sportaréna, Miskolc-Vasgyár) és a Szépmesteségek Alapítvány (Műút folyóirat, Miskolc) közös pályázata mintegy 70 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Építő közösségek”, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 2. kör: A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában kiírásán. A projekt 2010. november 1-jén indult, és 2012. júniusában ér véget.
A projekt első évében a két pályázó a kortárs művészetek több területén nyújtott ingyenes képzési lehetőséget jellemzően középiskolás fiatalok (és részben egyetemisták) számára a film, az irodalom, a színház, a zene, a képzőművészet és a helytörténet témáiban. A szakkörök, műhelyek (Hanggyár, Képgyár, Gyársztori, Szöveggyár, Deszka, Filmgyár néven), a nyári táborok és nyilvános rendezvények nagyrészt a volt Vasgyár területén, a Factory Sportarénában zajlottak. A célcsoport elsősorban a művészet iránt érdeklődő, tehetséges miskolci fiatalokból, továbbá a Vasgyár környezetében élő hátrányos helyzetű fiatalokból került ki.
A fiatalok az elméleti és gyakorlati fejlesztés keretén belül betekintést nyertek egy-egy művészeti ág kortárs irányzataiba, találkoztak, beszélgettek és közösen dolgoztak együtt mai alkotókkal, betekinthettek a művészeti szakmák világába, különféle technikákat és módszereket sajátíthattak el. A műhelyekben és táborokban számos egyéni vagy közösségi alkotást, produkciót hoztak létre, melyből válogatást nyújt a Műút szeptemberi számaként megjelent Tudásgyár Magazin.
 
A teljes lapszám letölthető itt (pdf, 7,88 MB).
 

E számunk képeit a Tudásgyár Képgyár műhelyének anyagából válogattuk. A borítón Boós Ferenc egykori graffitije a Factory Falán.