Jelentem: kkl múltkori depressziójának egy mutáns, szeretkezést sem igénylő vírusa a blogon át terjed. Én tegnap este fertőződtem meg. Hazajöttem egy felolvasásról — ahol fel sem olvastam, utólag kiderült, rossz döntés volt —, és annyira gyorsan történt minden, hogy csak a végső stádiumról tudok beszámolni. Százszor futottam neki ugyanannak a gondolatnak (hogy minek, azt most nem írhatom ide... na jó, mégis: amúgy moraliter, mitől bűzlik igazán az a szókapcsolat, hogy „zseniális fasiszta”?), majd amikor végre, különös kegyelem folytán, tovább léphettem volna, jött egy másik, vajon miért volt náthás az Emlékiratok könyve elején az énelbeszélő narrátor. Terméketlen órák következtek. Elhatároztam, hogy bosszúból kiírok kkl-nek hat Bergman-filmet egy dvd-re.

Reggel gyógyultan ébredtem, de alig láttam meg a kávét, máris, jaj ne, máris ugyanaz az akadozás, az állandó visszaugrás egy részprobléma elejére, jelesül: hová lett valójában szeplős Cedenka, miután beleölte magát a vásárhelyi tejgyár tejjel teli medencéjébe? Bartis Attila a Lázár apokrifek hetedik (júliusi?) darabjában mélyen hallgat erről. És most ülök itt a gép előtt, beírom mindezt, abban bízva, hogy valaki leveszi rólam az átkot.

„Lázár, jöjj ki!”