Pedig ma számolni akartam: megkésve ugyan, de a Π-ről (más néven a Ludolph-féle számról) szerettem volna valamit, illetve több dolgot is mondani, ama földi ésszel felfoghatatlan értékről, mely szükségszerű kapcsolatba hozza minden lehetséges kör kerületét és átmérőjét, s melynek közelítő értéke
3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 5820974944 5923078164 0628620899 8628034825 3421170679 8214808651 3282306647 0938446095 5058223172 5359408128 4811174502 8410270193 8521105559 6446229489 5493038196 4428810975 6659334461 2847564823 3786783165 2712019091 4564856692 3460348610 4543266482 1339360726 0249141273 7245870066 0631558817 4881520920 9628292540 9171536436 7892590360 0113305305 4882046652 1384146951 9415116094 3305727036 5759591953 0921861173 8193261179 3105118548 0744623799 6274956735 1885752724 8912279381 8301194912 9833673362 4406566430 8602139494 6395224737 1907021798 6094370277 0539217176 2931767523 8467481846 7669405132 0005681271 4526356082 7785771342 7577896091 7363717872 1468440901 2249534301 4654958537 1050792279 6892589235 4201995611 2129021960 8640344181 5981362977 4771309960 5187072113 4999999837 2978049951 0597317328 1609631859 5024459455 3469083026 4252230825 3344685035 2619311881 7101000313 7838752886 5875332083 8142061717 7669147303 5982534904 2875546873 1159562863 8823537875 9375195778 1857780532 1712268066 1300192787 6611195909 2164201989.

Ehelyett azonban az álmomat mondanám el inkább, még ha erősen töredékes is.
Ködös, szürke idő, egy réten vagy mezőn vagyok, különböző, zavarba ejtően pontos geometrikus formák szerint kialakított ösvényeket látok magam előtt, s valahonnan tudom, hogy csak azokon lépdelhetek, hogy a köztük lévő térre nincs bejárásom. Ezek az ösvények valamilyen ábrát adnak ki (körök, háromszögek és négyzetek alkotják), de a teljes ábrára nincs rálátásom, valamilyen óriási szabadkőműves szimbólumra gyanakodom (álmomban a land art eszembe sem jutott), illetve némiképp mintha még a Wekerle-telep alaprajzához is hasonlítana, nem tudom. Amit tudok: bár nem látok senkit, érzem, hogy vannak itt még rajtam kívül.
A következő kép: egy épületben vagyok, valamiféle vendéglő lehet, s tudom, itt van vége mindennek. Bejön valaki, nem emlékszem, kicsoda, csak azt tudom, hogy barát. És azt is tudom, hogy javaslata, hogy menjek ki az épületből, csak annyit jelent: engem itt most meg fognak ölni, és ő ebben aktívan segít. Mégis valami hihetetlen nyugalommal megyek ki, az erdő felé fordulok, ahol tudom, hogy a fák mögül nagyon sok fegyveres céloz rám. Felemelem a kezeimet, majd valami egészen valószínűtlen nyugalommal, mint aki szarik arra, hogy épp elárulták, és hogy most meghal, összekulcsolom a tarkómon, hallom egy nő hangját, nem tudom, mit mond, de értem: a tűzparancsot adja ki. Nem hallom a puskák dörrenését, csak mosolyogva a földre dőlök arccal, és végtelen nyugalom száll meg, tudom, hogy itt van vége, de nem vesztettem.
Hirtelen, mintha a falból lépnék ki, egy régi iskolaépület folyosóján vagyok, de ez egy fekete-fehér rajz, az előttem elvonuló fiatalok is csak rajzoltak, szemben a falon egy tábla, rajta egyetlen, a környezetbe nem illően realisztikus kinézetű vörös folt. Balra indulok a folyosón, a végén jobbra fordulok, át egy lengőajtón, itt már egy színes rajzban vagyok, a bentebbi helyiségbe lépve egy fekete-fehér, ám kissé elmosódott fotó részei az emberek, akik mosolyogva, már-már elégedetten néznek rám („Megjött!”), a legbelső szobában már majdnem egészen realisztikus kép fogad: mint egy színes filmben. És bár nem nézek szét, tudom, hogy van ablak, és tudom, hogy azon túl teljesen valós környezet van, nem az eddigi két dimenziós látványkontextus.