Miután a Szoba Kiadó hivatalos naplója „elfelejtett” hírt adni három új kiadványáról, megteszem én. (Némi elfogultsággal, mert hiszen a két verseskötetnek szerkesztője, az albumnak pedig korrektora vagyok... de ugyan miért ne beszélhetnék erről itt? Végül is... egymás között vagyunk, nem?)
Kupcsik Lidi:
a k a
(versek)
Borítóterv: Papp–Kupcsik
Tördelés: Tellinger András
52 lap, 1200 Ft
ISBN 978-963-87676-4-6
Legyen egy vers itt, melyet nagyon kedvelek (a másik kedvencem, A ragyogás úgyis olvasható a Műút-honlapon, mivel megjelent még a harmadik számban.)
A titok
Laura mondta, hogy mindig van titok.
És hogy akkor majd beszélünk,
mert a titkot megosztani kell.
Különben nem titok, és nem bizseregsz tőle.
Egész nap éreztem magamban,
mélyen, lent, bent.
A férfiak tudták, miről beszélek.
Van titok.
Most.
Nem hall minket senki?
Szóval: itt van.
Évszakok hozzák, viszik.
Nők hozzák, viszik.
Volt már olyan, Laura, hogy
a rengeteg tennivaló közt
csak azt a lüktetést érzed?
Pont ott.
Fokozódik, leteszed a könyvet,
gondolsz valakire, akire nem szabad,
ő is gondol egyet, utána jössz te, Laura,
és négyzetre emelsz minket,
miközben tulajdonképpen nem történik semmi,
csak a vérvörös pulzálás,
és ha megjön a kedves,
megjönnek más férfiak képei is,
az első elmegy —
mintha a válla fölött mosolyogna egy,
helyesel, büszke. És a következő:
tudja, hol érzik a nők
az első deci bort,
majdnem tudja a titkot is.
Ha arra gondolok, hogy
legszívesebben elmondanám,
te jutsz eszembe, Laura Palmer,
hogy nem tudod,
csak hordozod, ahol én,
de a titok nálam. Az igazság odaát,
és azt sem tudom, kivel osszam meg most,
hogy kitavaszodott.
Zemlényi Attila:
Apacsok
(versek)
A borítón szereplő kép és az illusztrációk feLugossy László munkái
Borítóterv és tördelés: Tellinger András
80 lap, 1500 Ft
ISBN 978-963-87676-3-9
Ide pedig a címadó vers kívánkozik, melynek utolsó sorát a szerző végül a kötetben elhagyta — most én egy kicsit „visszacsempészem”.
Apacsok
Felugrott hozzám is a Démon egy percre,
megkérdezni, hogy vagyok.
Örvénye anyám vázáját leverte,
s mint a kámfor, otthagyott.
Otthagyott sötét és rózsaszín tagok közt,
szénné égetett lélekkel.
Álltam vakon, egy ismerős világban,
tönkrement GPS, üres bédekker.
Asztal, szék, fogas nézett meg jól,
meg a lányom rajzáról a királylány.
Együttéreztek, az nagyon nem jó.
Nem értettem, még mi vár rám.
Hogy hogy is van ez, hogy hogy vagyunk?
Mivel is kitömve, kipreparálva?
Vádlón vallatja hús mögött a csontot,
zsigerek mélyére, vesébe látva?
Mondtam volna, tudod, tanítok is...
Itt Észak-fokon, tiszta napokon talán titkokat.
De látom, hogy röhögés rázza, hangtalan.
Mitkokat? — kérdezné, csávó! Mitkokat?
Meg a család… próbálnám.
Milád? Röhögne tovább, Hát nem tudod?
Tétován bólogatnék a nem-re, s a tudod-ra,
holott sosem tudtam, mit tudok.
Mi a szart gecizik ez itt? —
kérdezném fejben, s a szemébe néznék.
Ő vissza, mint négy falról négy királylány.
Húzd meg! — súgná a szeme, van elég vészfék.
Honnan jön ez az ádáz, tékozló fiú?
Hol kutatnak az illetéktelen kezek?
Miért mindig ez a fel is út, le is út?
És miért, hogy mind ugyanoda vezet?
Ha el akarsz, vigyél! Ha meg akarsz, szálljál!
Csontos kezeddel a fejemben ne kaszáljál!
Disznószemeddel a szívemen ne üss lyukat!
Hadd fogjam a kezüket, szorítsam az anyjukat!
Mi ez az őszi sátánizmus? Ki beszél?
Ki ez a gömbölyű kolosszus? Mit eszik?
Ki-be kígyózik ez a gonosz szél.
Emberevő ember? Mi tetszik?
Látod-e sötét és rózsaszín tagjaim?
Rövid vagy hosszú labirintusom lesz-e?
Tudod-e vér és arany családtagjaim?
Túl közel van-e már a messze?
Már hánytam a harminckettőtől is,
Fogtam a fejem, hogy mire jutottam.
Most foglak-e a fejemben téged?
Ha igen, összeroppantsalak-e nyomban?
Meztelen, fekete Vader Nagyúr,
sertéstestedet simogassam?
Növesszelek magamban nagyra,
miközben én elfogyok lassan?
Az út, az út, a habok, barna éjfél!
A szőrös szörny-részvénytársaság!
Minden, mitől gyerekként féltél,
részvétlen fantom-köztársaság.
Koszos, PVC indiánjaim,
letépett karok, kiszakított szemek.
Néma ütemre menetel utánam
kitaszított játék-üdvhadsereg.
Nem adom a skalpom neked.
Harci színeket festek magamra.
Legszebb a sárga. Ha jössz, megyek.
Hív a holt költők társasága.
feLugossy László:
Nincs modor
(életműalbum, DVD-melléklettel)
Társkiadó: MissionArt Galéria
Képszerkesztés: feLugossy László, Kishonthy Zsolt
A borító Szilágyi Lenke fotójának felhasználásával készült
Szöveg: Antal István (Juszuf)
Bibliográfia: Wehner Tibor
Fordítás: J. Braidwood, Csobánka Zsuzsa, Katherine Chapman
Fotó: Lugosi Lugó László és mások
DVD-melléklet: Szabó Attila
Könyvterv: aatoth franyo
216 lap, ármegjelölés nélkül
ISBN 978-963-87676-2-2
A könyv tervezője, aatoth franyo írta a hátlapszöveget, és a sok kedves kép közül ideteszek egyet, a Sajátszerelem III. címűt (papír, kréta, 60×80cm, 2000).
A „zenbuddhistatelevízióférfibemondónője”...
Éveken keresztül csak távbeszélgetéseket folytattunk.
Párizs és Sárospatak között sűrűn rezgett a drót.
A távkapcsolat később személyes találkozássá, majd barátsággá alakult.
Igaz örömmel tölt el, hogy közreműködhetek e hiánypótló mű világra segítésében.
A könyv aktuális — az œuvre időtlen.
Laca a hetvenes évek avantgarde-jától napjainkig aktuális maradt.
A költő, a punk fenomén, a filozófus, a filmrendező, a performer és természetesen fimszínész-képzőművész fáradhatatlan időutazó.
Hihetetlenül sokoldalú, tehát szerencsére teljesen behatárolhatatlan.
Ebben a kiadványban főleg képzőművészeti alkotásait mutatjuk be, a mellékelt DVD néhány performansz felvételével gazdagítja összeállításunkat.
Ebben kiadványban Laca negyven évi vizuális kísérleteit igyekeztünk összegezni.
Ez természetesen lehetetlen. De legalább megpróbáltuk.
Utolsó kommentek