A Műút most megjelent hatodik száma Vörös István verseivel indul, melyet Ayhan Gökhán prózaversei követnek — ezek egyikéből származik a címbeli idézet.

Málik Roland, Perneczky Géza és Benedek Szabolcs novellái mellett olvasható Joachim Sartorius Kis haláltánc című versciklusa, melyet Nádas Péter fordított magyarra, ezen kívül verseket közöl a számban Menyhért Anna, Solymosi Bálint, Bán Olivér, Oláh András és az idén hatvan esztendős, márciusban József Attila-díjjal jutalmazott Fecske Csaba, akit Ködöböcz Gábor köszönt ez alkalmak apropóján.

A lapszám képanyagát a Párizsban élő aatoth franyo, „a syldav világ festője” munkái adják, melyeket a közönség a miskolci Művészetek Házában április 21 és május 20 között megtekinthet — a művész munkáihoz feLugossy László írt kísérőszöveget.
Két kép szerepel Eszik Alajostól, akinek kiállítását Zemlényi Attila nyitotta meg február 21-én a Miskolci Galériában, ennek szövegét is közli a lap.

A számban két interjú szerepel: Radnóti Sándorral Kishonthy Zsolt, Tarr Bélával Jenei László beszélgetett.
Két kritika szerepel Karinthy Márton kötetéről (Mikita Gábor, Gyarmati Béla), Kabdebó Lóránt tanulmánykötetéről Antal Balázs, Thomka Beátáéról Mikola Gyöngyi írt, míg Thomka Beáta esszéje „egy Mészöly/Csehov epikai füzér tervéről” szól. Elek Tibor kritikagyűjteményét Fekete J. József és Bodor Béla recenzeálta, utóbbival a szerző vitába szállt, e polémia részletei is közlésre kerültek.
További kritikák: Varró Dániel kötetéről Nagy Csilla, Kornis Mihályéról Gilbert Edit, Solymosi Bálintéról Garadnai Erika, Jorge Bucayéról Gyimesi Júlia írt. A Szomjas oázis című antológiát Nagy Bernadett, az Egészrészt Balázs Imre József recenzeálta; Biczó Gábor pedig a Gilbert Edit szerkesztette Perifériáról a centrum című háromkötetes „kísérletet” méltatja.
A Kikötői hírekben Klopfer Ágnes, Márkus Krisztina, Paksy Tünde, Lukácsi Margit, Gilbert Edit és Menczel Gabriella számol be a hat világnyelv (francia, angol, német, olasz, orosz, spanyol) legfontosabb közelmúltbeli irodalmi eseményeiről.

A lapszám képregénye helyén most Gábor Imre képsorozata, a Jézus élete szerepel.

Az új számot a Költészet napján és másnapján is bemutatjuk:

Születésnapi levelek
2008. április 11. (péntek), 18.00, Művészetek Háza (3525 Miskolc, Rákóczi u. 5.)

Vendégek:
Györe Balázs, Bozsik Péter (Szépírók Társasága),
Kupcsik Lidi, Mándoki György, Málik Roland, Nyilas Atilla,
Fecske Csaba és a Műút Stúdió tagjai,
Kabai Zoltán és a Célpont Csoport alkotói,
valamint a Deákpoézis 2008 nyertesei

Házigazdák:
a Műút szerkesztői

„A Műút a könyvtárba vezet” 2: Karinthy & Kornis
2008. április 12. (szombat), 15.00, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey u. 11.)

Új könyveikről, színházról, írásról beszélget
Karinthy Márton és Kornis Mihály

A belépés mindkét eseményre díjtalan,
minden érdeklődőt szeretettel várunk!

„Ah! azt kérdezi, miért gyűlölöm ma? Kétségtelenül könnyebb lesz megértenie, mint nekem megmagyaráznom; mert maga, azt hiszem, legszebb példája a női érzéketlenségnek, amellyel csak találkozni lehet.

Együtt töltöttünk egy hosszú napot, amely nekem rövidnek tűnt föl. Fogadalmat tettünk, hogy megosztjuk minden gondolatunkat, és hogy két lelkünk ezentúl egyet alkot — ebben az álomban egyébként nincs semmi eredeti, legfeljebb az, hogy bár mindenki álmodott róla, senki sem valósította meg.

Este, kissé fáradtan, maga le akart ülni egy új kávéház teraszán, egy új körút sarkán: még egészen tele volt maltertörmelékkel, de már diadalmasan mutatta befejezetlen pompáját. A kávéház szikrázott. A gáz maga egy bemutatóelőadás minden hevével tündökölt, és teljes erejével ragyogtatta a vakítóan fehér falakat, a tükrök káprázatos lapjait, a karcsú oszlopok és párkánydíszek aranyát, a pufók képű apródokat, akiket pórázos kutyák rángattak, a hölgyeket, akik az öklükön ülő sólyomra mosolyogtak, a nimfákat és istennőket, akik gyümölcsöt vittek a fejükön, a pástétomokat és vadpecsenyét, a Hébéket és Ganümédészeket, akik karjukat kinyújtva kis amforában à bavarois tejkrémet vagy két színű fagylalt-obeliszkeket kínáltak; ragyogtatta tehát, a falánkság szolgálatába állítva, a teljes mitológiát.

Szemközt velünk, az úttesten egy negyven év körüli, fáradt arcú, szürkülő szakállú, derék ember állt, egyik keze egy kisfiút vezetett, a másik karján pedig egy csöppség ült, túl gyönge még ahhoz, hogy járni tudjon. A férfi a dajka szerepét töltötte be, és esti levegőzésre vitte a gyermekeit. Mind rongyokban. Ez a három arc rendkívül komoly volt, és ez a hat szem az új kávéházat nézte egyforma ámulatban; ámulatukat azonban különbözőképpen árnyalták az éveik.

Az apa szemei ezt mondták: »Milyen szép! milyen szép! Azt hinné az ember, a szegények minden aranya összegyűlt ezekre a falakra.« A kisfiú szemei: »Milyen szép! milyen szép! De ebbe a házba csak azok léphetnek be, akik nem olyanok, mint mi.« Ami a legkisebbik szemeit illeti, túlontúl hatott rájuk a bűvölet: valami együgyű és mély örömön kívül egyebet nem tudtak kifejezni.

A sanzonköltők azt mondják, hogy az öröm javítja a lelket és lágyítja a szívet. A sanzonnak ezen az estén, rám vonatkozólag, igaza volt. Ez a szem-család nem csupán elérzékenyített, de kissé szégyenkeztem is a poharaink és a palackjaink miatt, melyek nagyobbak voltak a szomjúságunknál. Tekintetemet a magáé felé irányítottam, drága szerelmem, hogy olvassam benne a saját gondolatomat; belemerültem a szemeibe, melyek oly szépek és oly bizarrul édesek, a maga zöld szemeibe, melyekben a Szeszély lakik, és amelyeket a Hold ihlet; s ekkor maga így szólt hozzám: »Tűrhetetlenek ezek az emberek, akkorára nyitják szemüket, mint a nagykapu! Nem kérhetné meg a főpincért, hogy távolítsa el őket?«

Ennyire nehéz megérteni egymást, drága angyalom, és ennyire közölhetetlen a gondolat még azok közt is, akik szeretik egymást!”

(Charles Baudelaire: A szegények szeme, ford.: Szabó Lőrinc;
filmek: Tóth Csaba)

506/1903.

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Magyarberki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35° Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

m. n. muz. érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.

A XIV. ker. m. kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett.

(A forrásközlés és a textológiai munka Haklik Norbertet dícséri;
Magyar Műhely [Budapest], 1998. tél – 1999. tavasz
[XXXVIII/108–109], 87.)

jobban éget, mint hittem volna
(feLugossy László)

az én harcom
a hátraarc

Mintha egy álomból rémlene föl (de a k.kabai ne jöjjön már megint az álmaival), kezemben az új füzet, valamit kellene rá írni, gondolom, nevek jutnak eszembe (pl. Monró Károly — na ezt fejtsük vissza, nem is oly nehéz), de minek rá név, kérdezem magam, hisz nem is tudom, mi a név, időközben alighanem elfelejthettem; gondolkodom, s míg valami felírható szlogen után kutatok (vö.: „minden költő majom” — egy ongai punk hátizsákjáról), eszembe jut: funkció, próbálkozom tovább, valami funkcionális tényező, egy címke, mellyel vinnyogó vekni korában látták el az embergyereket; de nem tudom, most, ébren sem tudom.

Pedig ma számolni akartam: megkésve ugyan, de a Π-ről (más néven a Ludolph-féle számról) szerettem volna valamit, illetve több dolgot is mondani, ama földi ésszel felfoghatatlan értékről, mely szükségszerű kapcsolatba hozza minden lehetséges kör kerületét és átmérőjét, s melynek közelítő értéke
3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 5820974944 5923078164 0628620899 8628034825 3421170679 8214808651 3282306647 0938446095 5058223172 5359408128 4811174502 8410270193 8521105559 6446229489 5493038196 4428810975 6659334461 2847564823 3786783165 2712019091 4564856692 3460348610 4543266482 1339360726 0249141273 7245870066 0631558817 4881520920 9628292540 9171536436 7892590360 0113305305 4882046652 1384146951 9415116094 3305727036 5759591953 0921861173 8193261179 3105118548 0744623799 6274956735 1885752724 8912279381 8301194912 9833673362 4406566430 8602139494 6395224737 1907021798 6094370277 0539217176 2931767523 8467481846 7669405132 0005681271 4526356082 7785771342 7577896091 7363717872 1468440901 2249534301 4654958537 1050792279 6892589235 4201995611 2129021960 8640344181 5981362977 4771309960 5187072113 4999999837 2978049951 0597317328 1609631859 5024459455 3469083026 4252230825 3344685035 2619311881 7101000313 7838752886 5875332083 8142061717 7669147303 5982534904 2875546873 1159562863 8823537875 9375195778 1857780532 1712268066 1300192787 6611195909 2164201989.

Ehelyett azonban az álmomat mondanám el inkább, még ha erősen töredékes is.
Ködös, szürke idő, egy réten vagy mezőn vagyok, különböző, zavarba ejtően pontos geometrikus formák szerint kialakított ösvényeket látok magam előtt, s valahonnan tudom, hogy csak azokon lépdelhetek, hogy a köztük lévő térre nincs bejárásom. Ezek az ösvények valamilyen ábrát adnak ki (körök, háromszögek és négyzetek alkotják), de a teljes ábrára nincs rálátásom, valamilyen óriási szabadkőműves szimbólumra gyanakodom (álmomban a land art eszembe sem jutott), illetve némiképp mintha még a Wekerle-telep alaprajzához is hasonlítana, nem tudom. Amit tudok: bár nem látok senkit, érzem, hogy vannak itt még rajtam kívül.
A következő kép: egy épületben vagyok, valamiféle vendéglő lehet, s tudom, itt van vége mindennek. Bejön valaki, nem emlékszem, kicsoda, csak azt tudom, hogy barát. És azt is tudom, hogy javaslata, hogy menjek ki az épületből, csak annyit jelent: engem itt most meg fognak ölni, és ő ebben aktívan segít. Mégis valami hihetetlen nyugalommal megyek ki, az erdő felé fordulok, ahol tudom, hogy a fák mögül nagyon sok fegyveres céloz rám. Felemelem a kezeimet, majd valami egészen valószínűtlen nyugalommal, mint aki szarik arra, hogy épp elárulták, és hogy most meghal, összekulcsolom a tarkómon, hallom egy nő hangját, nem tudom, mit mond, de értem: a tűzparancsot adja ki. Nem hallom a puskák dörrenését, csak mosolyogva a földre dőlök arccal, és végtelen nyugalom száll meg, tudom, hogy itt van vége, de nem vesztettem.
Hirtelen, mintha a falból lépnék ki, egy régi iskolaépület folyosóján vagyok, de ez egy fekete-fehér rajz, az előttem elvonuló fiatalok is csak rajzoltak, szemben a falon egy tábla, rajta egyetlen, a környezetbe nem illően realisztikus kinézetű vörös folt. Balra indulok a folyosón, a végén jobbra fordulok, át egy lengőajtón, itt már egy színes rajzban vagyok, a bentebbi helyiségbe lépve egy fekete-fehér, ám kissé elmosódott fotó részei az emberek, akik mosolyogva, már-már elégedetten néznek rám („Megjött!”), a legbelső szobában már majdnem egészen realisztikus kép fogad: mint egy színes filmben. És bár nem nézek szét, tudom, hogy van ablak, és tudom, hogy azon túl teljesen valós környezet van, nem az eddigi két dimenziós látványkontextus.

Szia, Ország! Néztem a Jordán-féle március 15-öt a tévén. Sírtam kicsit. Szeretlek. Megbocsátom ezt a 300 forintos sóherságot. Szia, Ország, légy jó! Üdv,jl

Autópálya. Beszélgetés. Budapest. Filmgyár. Tarr Béla. Autópálya. Beszélgetés. Boldogság. Hazaérek, és egy rakás levél a fiókban, nézem rögtön, igen, a legtöbb mellett ott van a gemkapocs, csatolt fájl. Leadási határidő, Műút. Ha most bárki megkérdezné, hogy milyen összefüggést látok az írás és a szerkesztés közt, hát kész a válaszom. A kutatással előrendeljük a szöveget; csak míg a szerkesztésnél van határidő, az író megöli, majd maga lélegezteti a feladatát. Leadási határidő: tartós, csendes, magányos boldogság. Írói siker: napszakra szóló örömök.

Voltam ma egy könyvraktárban is. Tönkrement egy terjesztő, láttam, mi ez. Míg ott voltam, egy pontra ható nyomás a gyomorszájamnál, látva a sok, üzletileg halott könyvet, s elképzelve a messzi ködbe vesző szerzőket.

Mindenki jóakaratú. És mindnyájan pórul járunk.

Csak a szellem él.

Az autók hú de gyorsan mennek a pályán, az ország, jelentem, működik, van pénz autóra, benzinre, matricára. A közlekedési morál javul. Eléred, amit akarsz, csak, az istenért, jelezz időben...