HURRY UP PLEASE ITS TIME
HURRY UP PLEASE ITS TIME
Goonight Bill. Goonight Lou. Goonight May. Goonight.
Ta ta. Goonight. Goonight.
Good night, ladies, good night, sweet ladies, good night, good night.
(T. S. Eliot: The Waste Land)
Egy este, nevezzük hétfő estének, sürgős elintéznivalónk volt Tétényi Csabával a Kós Károly téren: egy-két dolgot meg kellett innunk beszélgetés közben a Barátok közt-házban.
A család, pontosabban a kisfia, Dani volt a mesélés középpontjában, de aztán kibeszéltük a JAK-füzetek két héttel ezelőtti bemutatóját, szinte részletes személyiséganalízist felállítva az egyes résztvevőkről, és szerencsésen elkerülve a posztkoitális depresszió témakörét. Majd észrevétlenül áttértünk az irodalomkritika mai helyzetének taglalására, hogy a referenciális olvasás visszautasítása működik, rendben, sőt már közhelyszámba megy beszélni is erről; ám ez azért rendre elcsúszik, s a legtöbb esetben mégiscsak valamilyen módon referenciális olvasatokkal találjuk szembe magunkat („Irodalomtudomány a faszom” — mondta egyikünk).
Tízkor zárás, a last ordert, a jánospoharat ezúttal kihagyjuk.
— Csak elszívjuk, aztán tépünk.
— Hát, ez is egy perspektíva.
(Egyszer régen a könyvtárban megvettem 10 forintért Salinger Seymour: bemutatásának egy rongyossá olvasott, ezért leselejtezett példányát. Ennek utolsó oldalára valamikor beírta egy lelkes [?] olvasó: El kell indulni.)
ZÁRÓRA KÉREM ZÁRÓRA
ZÁRÓRA KÉREM ZÁRÓRA
Jóccakát Bill. Jóccakát Lou. Jóccakát May. Jóccakát.
Kösz kösz. Jóccakát. Jóccakát.
Jó éjt, hölgyeim; jó éjt, kedves asszonyságok; jó éjt, jó éjt.
(T. S. Eliot: A Kopár Föld; Szili József fordítása)
Utolsó kommentek