Nem mondanék most többet, nem is kopiznám ide azt, amit már megírtam másutt — inkább csak azt kérem, kattintsanak és olvassák el: Ahová el kell mennem. Amennyiben pedig úgy gondolják, terjesszék Önök is mindezt.

Köszönöm.

És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok.

Van úgy, hogy az ember hiába keres. Írja a leveleket, telefonál, de senki sem vállalja. Nem mondja senki, hogy nincs időm, pedig ha ezt mondanák, mindkettőnknek jobb lenne. Körültekintően mellébeszélnek. Ez a legrosszabb, amikor ennyire píszí valaki, miközben képtelen elrejteni az igazi motivációit. Mert azok bizony előbuknak, egy szóban akár, egy csalódást keltő körülmények között fényt kapó megjegyzésben. És azután már mindegy.

Azért nem, mert én még tanítani akarok. Például így. Nem őrültem meg. Nem vagyok küzdő típus. Én még fiatal vagyok ehhez. Ilyenek és ezekhez hasonlóak. Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című könyvéről szerettem volna recenziót közölni a Műútban. Most arról nem írnék, hogy miért, de azt hiszem, elég nyilvánvaló. Itt, a Műút szerkesztőinek naplójában, fontosabb a „hogyan”. Egy rovatvezető szerezze meg azt az írást, ami kell neki. Ha annyira képes, hogy engedményeket kell tennie, akkor legyen úgy. Engedmény nem a minőség kérdésében született persze, hanem a műfaj és a személyesség kérdésében. Ha tetszik: Farkas Zsolt írása egy esszé. Ha tetszik — mert már ilyet is hallottam —, egy dühkitörés. Szellemes, ironikus dühkitörés.

Mit kezdjen most a Műút a továbbra is fű alatt érkező reflexiókkal? (És ez fontos: a reflexiók érkeztek, érkeznek.) Jött egy használható ötlet. A Műút honlapján csak bizonyos késéssel válik olvashatóvá egy szám minden írása. Tekintettel az érdeklődésre, úgy döntöttünk, hogy Farkas Zsoltnak a Műút 2009013-as számában megjelent írását idő előtt olvashatóvá tesszük a honlapunkon: www.muut.hu/korabbilapszamok/013/farkas.pdf, és ezzel egy időben írunk egy semlegességével tüntető — tehát nem vitaindító, hanem a vitára szimplán lehetőséget teremtő — posztot a Műút szerkesztőinek naplójára (ezt itt), és ezzel megnyitjuk a bátor kommentek előtt a teret.

Kérdezhetnék persze, mi győzte meg a szerkesztőt arról, hogy eztán másként lesz, tehát a szakemberek(!) igenis leírják, kimondják a véleményüket immár nem csupán Bezeczky könyvéről, hanem (és talán elsősorban) Farkas Zsolt írásáról? Az anonim publikálás lehetőségére gondolt? Nem feltétlenül, hiszen már most tudható, hogy néhányan igenis kilétüket felfedve vállalják a vitát. A krónikus időhiány kiküszöbölésétől? Mert páran eleve azzal érveltek, lenne mondandójuk Farkas írásáról, de szöveghelyekkel, hatástörténeti tényekkel, hivatkozásokkal alátámasztott anyagra idő hiányában ne számítsunk. Márpedig a blog elbírja az ilyen, mondjuk: lecsupaszított kommenteket.

Ha együtt nézzük a blog fentebb említett adottságait, akkor már közelítünk a lényeghez. Kedves olvasóink erre számítsanak tehát, ezt várjuk mi is. Szakmai hozzászólásokat, akár viszonylag hosszabb terjedelemben is. Álnéven vagy saját néven írt kommenteket. Mert valamiféle szomorúság volt Farkas szövegében is, és jócskán maradt bennünk is.

Lássuk tehát.

A harmadik nap végén, Enzensberger után szabadon, így kiáltottam: Ó, Magyarország!

Magyar megfelelő címmel szekciónk volt (tk. 2×2 óra + záróbeszéd) idén Tokajban. Beszélgettek: Bazsányi Sándor, Mészáros Sándor, Nagy Gábor, Sturm László, Szentmártoni János, Szigeti Csaba.
Moderátor: Jenei László.
 

Sturm László, Nagy Gábor, Szigeti Csaba, Mészáros Sándor, Bazsányi Sándor; hiányzik a képről Szentmártoni János
 

Tavaly már szerveztem egy plenáris ülést oda, most egy szekció tűnt kézre álló feladatnak. Voltak benne lehetőségek. Három, ezer szálon összefüggő, fő témánk volt: obszcenitás a(z írói) nyelvhasználatban; píszí (PC) nyelvhasználat, s a politikai korrektség a közbeszédben is; különböző nyelvi regiszterek keveredése mai magyar irodalmi alkotásokban.

Igazán nagy fájdalmam, így utólag, legfeljebb annyi: az obszcenitás és a píszí témaköreit érintve épp csak említést sikerült tennem az ún. női tapasztalatról, a női szempontú megközelítésekről — én elsősorban Jelinekről, az ő női pornót teremteni hivatott kísérletéről szerettem volna vitát gerjeszteni. De mindig-mindig visszatértünk olyasmikhez, hogy sértő kifejezés-e a „tót” a tótnak... Nem volt ez baj, érdekes volt hallani/látni az egymásnak feszülő világokat, emberi univerzumokat (sic!). Csak nagyon ment az idő. Szigeti Csabában pl. benne ragadt egy kiáltvány (Az ellen-nyelv és a nonszensz nyelve címmel), de ha minden igaz, olvashatjuk majd a Műútban.

Összességében jónak éreztem, amit végeztünk, hasznosnak is — az a fránya nyelvi relativizmus... Elég pusztán azt nézni, hogy összejött a beszélgetés. S azt, hogy nálunk valóban beszélgetés (vita!) volt, melybe a közönséget is sikerült bevonni. Hallottam (!), hogy a másik két szekcióban (Vasy Géza és Mezey Katalin vezetésével) inkább előadások voltak, szóval előadás, taps, előadás taps, usw.

Ha nem jól hallottam, elnézést kérek. A másik két szekció munkájára, értelemszerűen, nem volt rálátásom, s a személyes vendégeim miatt néhány plenáris előadásra sem. Amit hallottam, abból az jött le nekem, hogy tavaly (?) óta nem történt semmi. Sokan végveszélyben érzik a magyar nyelvet — én messze nem így érzek, szerintem köszöni, jól van, egészséges, eszik rendesen. Sokan külföldi „körök” (remélem itt irodalmi divatokat kell érteni) aknamunkájától, megszerzett hatalmi pozíciójától féltették a magyar irodalmat. Nem hiszem, hogy az alkotás intim voltát bármi ilyesmi befolyásolja (akik pedig nem érzik, nem akarják tudomásul venni ezt a fajta intimitást, azok vessenek magukra, ha félelmet éreznek). Hatalmas viták/veszekedések is voltak, ki a jobb, ki az első vagy előrébb való, hiszen tudják, a szokásos számmisztika. Nem hiszem, hogy ez lenne Tokaj fő hozadéka. Hajlamos vagyok ezt az emberi/szakmai kapcsolatok ápolásának lehetőségében keresni. Szóval abban, ami összeköt, semmint abban, ami elválaszt. Mert bár valóban fontosnak látszik a Kazinczy-kultusz újabb epizódjában való részvétel, emellett kiváló dolog a Tisza partján leülni egy-egy sörrel/borral, még akkor is, ha büntiben lévén, egy órán át csak a víznek háttal ülhettem. Ez volt Bazsányi Sándor rám rótt büntetése, hiszen oly otrombán hezitáltam, menjünk-e programon kívül a Messiások (Modem) megnyitójára...

A Műút-est ismét hangulatos volt, Csobánka Zsuzsa már leírta a Literán, milyen kivételes személyiség Rutkai Bori.
 

Bori
 

És a versek is ültek, tavaly Nemes Z. Márió, idén Kupcsik Lidi egyik verse fogott meg igazán.
 

Kupcsik
 

Most ennyi, további részletekről, szubjektív megjegyzésekről, egyebekről (amikor a hallgatás kiömlik) a személyes blogomban lesz még. Addig is tekintsék meg ;Az uborka imádása című képet, melyen Bazsányi szertartásmester felmutatja a tokaji willing game Nagy Szent Uborkáját, mely előtt hódol Kéri Piroska, Jenei, Szigeti Csaba és Sárközi Éva. No meg az a kackiás bajszú fickó a tollas kalapban:
 

uborka
 

Vagy ezt a másik képet a ropi imádásáról:
 

Nagy Csilla, Mizser Attila, Kishonthy-Kardos Rita és Bazsányi Sándor
 

Volt pörgés, bor mellett viccesen felvezetett, egyébként kánonszakasztó szakmai gondolat. És még Özpetek is ott volt, akit legmélyebb költői érzékenységgel Tellinger András vezetett elő. Jövőre veletek ugyanott. „Saját optimizmusom is pszichoanalitikai siker” — írta Ferenczi a Klinikai naplóban.

A Műút idei negyedik, 2009014-es száma Deák Botond verseivel indul, melyeket Tatár Sándor versei, illetve Ürmös Attila és Triceps prózái követnek. A Holdraszállás 40. évfordulójának apropóján közli egy ismeretlen 14. századi szerző költeményének fordítását Horváth Viktor (Ember a holdon); Ménes Attila regényrészlete előtt versek olvashatók Sirokai Mátyástól, Menyhért Annától (ajánlónk címét tőle kölcsönöztük), Ughy Szabinától és Balaskó Ákostól. A szépirodalmi rovatot Magolcsay Nagy Gábor logomandalái, Nyilas Atilla Sertepertéje a szonett körül és Tommaso Landolfi novellája (Lukácsi Margit fordításában) zárják.

A művészeti rovatban a februárban a Műcsarnokban megredezett ikOn nap előadásainak rövidített változatait közli Sári B. László, Hegyi Dóra és Süvecz Emese, illetve az ez alkalommal megtartott, „Are you talking to me?” című kerekasztal-beszélgetés olvasható szerkesztett formában. Szabó Attilával Mutagén című kiállításához kapcsolódva feLugossy László beszélgetett — a lapszám borítóját és képanyagát is Szabó Attila művei adják. Dunai Tamás tanulmánya az „agonizálva éledező” kortárs magyar képregényt tárgyalja.

A kritika-rovat élén Bollobás Enikő írása áll Thomas Pynchon Súlyszivárványáról, ezt követi Bényei Tamás kritikája Alice Munro regényéről. Gilbert Edit az új Ulickaja-regényt taglalja; Spiró György Feleségversenyét ketten boncolgatják (Turi Tímea, Teslár Ákos); Nagy Csilla Teslár regényét, Kiss Noémi Gerevich András verseskötetét recenzeálja. Szintén két kritika foglalkozik Kukorelly Endre regényével (Mizser Attila, Radics Viktória); Bazsányi Sándor Péterfy Gergely regényét méltatja, Porkoláb Tibor pedig Benkő Krisztián tanulmánykötetét kritizálja.

A hat világnyelv elmúlt hónapokbeli irodalmi-kulturális eseményeiről szóló Kikötői hírek (Lukácsi Margit, Márkus Krisztina, Klopfer Ágnes, Paksy Tünde, Gilbert Edit és Kutasy Mercédesz tudósításai) előtt rövid beszámoló olvasható a Műút szervezte Lapjaink című, Miskolcon június elején lezajlott irodalmi folyóirat-találkozóról.

A lapszám képregénye helyén feLugossy László 16 színes táblája tekinthető meg Kifürkészhetetlen címmel.

Lassan már hagyományként talán, a Műút szerkesztősége idén is szervez kísérőrendezvényt a Tokaji írótáborban.
 

Augusztus 12-én (szerdán) 21:30-tól a Veresszekér Fogadóban az Irodalom és zene fedőnevű rendezvényen felolvasnak:
Csobánka Zsuzsa
Deák Botond
Kupcsik Lidi
Nyilas Atilla
Turányi Tamás

A felolvasások között és azok után muzsikál
Rutkai Bori és zenekara, a Gyapjas Betonka.

A rendezvényen bemutatásra kerül a Műút új száma is.

A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
 

(A képek Szabó Attila munkái a Műút új számából.)